2008-as Mexikó-rali
A 2008-as Mexikó-rali (hivatalosan: 22º Corona Rally México) volt a 2008-as rali-világbajnokság harmadik futama. Február 29 és Március 2 között került megrendezésre, 20 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 354 kilométert tett ki. A versenyen 40 páros indult, melyből 29 ért célba.[1]
A versenyt, 2006 és 2007 után ismét a francia Sébastien Loeb nyerte, másodikként Chris Atkinson végzett, harmadik pedig Jari-Matti Latvala lett.
A futam a junior rali-világbajnokság szezonbeli első futama is volt egyben. Ezt az értékelést Sebastien Ogier nyerte, Jaan Mölder és Michał Kościuszko előtt.
Beszámoló
Első nap
Nyolc gyorsasági szakaszt rendeztek az első napon. Jari-Matti Latvala és Sébastien Loeb három-három, Petter Solberg pedig két etapon volt a leggyorsabb. A negyedik gyorsaságin a Suzuki mind a két versenyzője kiesett: Per-Gunnar Andersson és Toni Gardemeister motorproblémák miatt kényszerült kiállni. Ekkor esett ki a Stobart Ford olasz pilótája, Gigi Galli is, aki autója lengéscsillapítójának meghibásodása után adta fel a futamot. A napot Latvala zárta az élen, őt Loeb és Chris Atkinson követte. A nap elején még fékproblémákkal kezdő Petter Solberg a negyedik, Mikko Hirvonen pedig az ötödik volt ekkor.[2]
Második nap
A második napon az élmezőny több tagjának is akadtak gondjai. Petter Solberg Subaru Imprezájában már a nap második gyorsaságián eltört a féltengely. A tizenharmadik szakaszon Latvala Fordjában a nagy nyomás lebodta a turbócsövet; a teljesítmény csökkenésével így több mint egy percet vesztett a finn. Csapattársát Hirvonent több defekt is hátráltatta, Sébastien Loeb pedig komolyabb ellenfelek hiányában magabiztos, több mint egyperces előnyt szerzett a nap végére. Második helyen Atkinson, a harmadik helyen pedig Latvala állt ekkor.[2]
Harmadik nap
A zárónapra négy szakasz szerepelt a versenyprogramban, ám a 22 km-es guanajuatito-i gyorsaságit a túl sok néző miatt törölni kellett. A dobogós helyeken nem történt változás a nap folyamán. Mikko Hirvonen megelőzte Henning Solberget és a negyedik lett. Matthew Wilson a hatodik, Federico Villagra pedig a hetedik helyen zárt. A mexikói Ricardo Triviño az utolsó pontszerző pozícióban, nyolcadikként ért célba, ám a szervezők utólag nem engedélyezett kesztyű használata miatt kizárták.[3] Az egy pontot érő nyolcadik helyre így a junior kategória győztese, Sébastien Ogier ért fel.[2]
Szakaszok
Nap | # | Rajtidő | Szakasz | Hossz | Győztes | Idő | Átlag seb. | Versenyben vezető |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. nap (Február 29) | 1. | 08:28 | Alfaro 1 | 22.96 km | Jari-Matti Latvala | 14:14.6 | 96.7 km/h | Jari-Matti Latvala |
2. | 09:51 | Ortega 1 | 23.83 km | Sébastien Loeb | 14:11.8 | 100.7 km/h | ||
3. | 10:39 | El Cubilete 1 | 18.87 km | Sébastien Loeb | 11:51.5 | 95.5 km/h | ||
4. | 13:02 | Alfaro 2 | 22.96 km | Petter Solberg | 14:02.5 | 98.1 km/h | ||
5. | 14:25 | Ortega 2 | 23.83 km | Jari-Matti Latvala | 14:00.1 | 102.1 km/h | ||
6. | 15:13 | El Cubilete 2 | 18.87 km | Jari-Matti Latvala | 11:45.5 | 96.3 km/h | ||
7. | 16:33 | Super Special 1 | 2.21 km | Petter Solberg | 1:41.7 | 78.2 km/h | ||
8. | 16:38 | Super Special 2 | 2.21 km | Sébastien Loeb | 1:42.0 | 78.0 km/h | ||
2. nap (Március 1) | 9. | 08:24 | Ibarilla 1 | 29.90 km | Sébastien Loeb | 18:35.7 | 96.5 km/h | |
10. | 09:47 | Duarte 1 | 23.27 km | Sébastien Loeb | 18:19.6 | 76.2 km/h | Sébastien Loeb | |
11. | 10:38 | Derramadero 1 | 23.28 km | Daniel Sordo | 14:04.6 | 99.2 km/h | ||
12. | 13:12 | Ibarilla 2 | 29.90 km | Sébastien Loeb | 18:21.0 | 97.8 km/h | ||
13. | 14:35 | Duarte 2 | 23.27 km | Daniel Sordo | 17:56.2 | 77.8 km/h | ||
14. | 15:26 | Derramadero 2 | 23.28 km | Henning Solberg | 13:52.9 | 100.6 km/h | ||
15. | 16:41 | Super Special 3 | 2.21 km | Sébastien Loeb Henning Solberg | 1:41.9 | 78.1 km/h | ||
16. | 16:46 | Super Special 4 | 2.21 km | Chris Atkinson Sébastien Loeb | 1:40.8 | 78.9 km/h | ||
3. nap (Március 2) | 17. | 08:28 | Leon | 16.09 km | Jari-Matti Latvala | 10:43.3 | 90.0 km/h | |
18. | 08:56 | Guanajuatito | 22.30 km | Törölve | ||||
19. | 10:19 | Comanjilla | 17.88 km | Mikko Hirvonen | 10:12.7 | 105.1 km/h | ||
20. | 11:34 | Super Special 5 | 4.42 km | Daniel Sordo | 3:19.3 | 79.8 km/h |
Végeredmény
Versenyző | Navigátor | Autó | Idő | Különbség | Pont | |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Sébastien Loeb | Daniel Elena | Citroën C4 WRC | 3:33:29.9 | 10 | |
2. | Chris Atkinson | Stéphane Prévot | Subaru Impreza WRC2007 | 3:34:36.0 | 1:06.1 | 8 |
3. | Jari-Matti Latvala | Miikka Anttila | Ford Focus RS WRC 07 | 3:35:09.6 | 1:39.7 | 6 |
4. | Mikko Hirvonen | Jarmo Lehtinen | Ford Focus RS WRC 07 | 3:37:08.6 | 3:38.7 | 5 |
5. | Henning Solberg | Cato Menkerud | Ford Focus RS WRC 07 | 3:38:27.8 | 4:57.9 | 4 |
6. | Matthew Wilson | Michael Orr | Ford Focus RS WRC 07 | 3:39:58.8 | 6:28.9 | 3 |
7. | Federico Villagra | Jorge Perez Companc | Ford Focus RS WRC 07 | 3:52:32.9 | 19:03.0 | 2 |
kizárva | ||||||
8. | Sebastien Ogier | Julien Ingrassia | Citroën C2 S1600 | 3:58:54.8 | 25:24.9 | 1 |
[3] | ||||||
JWRC | ||||||
1. (8.) | Sebastien Ogier | Julien Ingrassia | Citroën C2 S1600 | 3:58:54.8 | 10 | |
2. (9.) | Jaan Mölder | Frederic Miclotte | Suzuki Swift S1600 | 4:00:26.7 | 1:31.9 | 8 |
3. (10.) | Michał Kościuszko | Maciej Szczepaniak | Suzuki Swift S1600 | 4:02:00.0 | 3:05.2 | 6 |
4. (12.) | Aaron Burkart | Michael Kölbach | Citroën C2 S1600 | 4:04:56.6 | 6:01.8 | 5 |
5. (13.) | Patrik Sandell | Emil Axelsson | Renault Clio S1600 | 4:06:40.5 | 7:45.7 | 4 |
6. (19.) | Shaun Gallagher | Clive Jenkins | Citroën C2 S1600 | 4:14:16.0 | 15:21.2 | 3 |
7. (22.) | Martin Prokop | Jan Tománek | Citroën C2 S1600 | 4:48:43.2 | 49:48.4 | 2 |
8. (23.) | Francesco Fanari | Massimiliano Bosi | Citroën C2 S1600 | 4:51:28.8 | 52:34.0 | 1 |
Jegyzetek
- ↑ Rallybase.nl
- ↑ a b c beszámoló
- ↑ a b Trivino
Források
- ↑ Trivino: Mexico top ten revised. crash.net. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.) Ricardo Triviño-t nem engedélyezett kesztyű használata miatt kizárták.
- ↑ beszámoló: Loeb újra győzött Mexikóban. Origo. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
- ↑ Rallybase.nl: A verseny adatai. www.rallybase.nl. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
Külső hivatkozások
- A Mexikó-rali hivatalos honlapja Archiválva 2019. március 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Eredmények az ewrc-results.com honlapon
- Összefoglaló a verseny főbb eseményeiről. YouTube