It's For You |
Adatok |
Év | 2010-es Eurovíziós Dalverseny |
Ország | Írország |
Előadó(k) | Niamh Kavanagh |
Nyelv | angol |
Dalszerző | Niall Mooney, Marten Eriksson, Jonas Gladnikoff, Lina Eriksson |
Szövegíró | Niall Mooney, Marten Eriksson, Jonas Gladnikoff, Lina Eriksson |
Dalszöveg | diggiloo.net |
Eredmények |
Elődöntő | 9. hely, 67 pont |
Döntő | 23. hely, 25 pont |
Kronológia |
Előző | ◄ Et Cetera (2009) |
Következő | Lipstick (2011) ► |
Az It's For You (magyarul: Ez neked szól) egy popballada, mely Írországot képviselte a 2010-es Eurovíziós Dalversenyen. A dalt az ír Niamh Kavanagh adta elő angol nyelven. Kavanagh tizenhét év után tért vissza a versenyhez, 1993-ban In Your Eyes című dalával győzni tudott.
A dal a 2010. március 5-én rendezett ír nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A döntőben fölényes győzelmet aratott, a hat regionális zsűritől, és a nézőktől egyaránt a maximális pontszámot kapta az ötfős mezőnyben.[1]
A dal szerzői már korábban is résztvevői voltak a dalversenynek. Az ír Niall Mooney és a svéd Jonas Gladnikoff írta az előző évi ír induló dalát is.[2]
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 27-én tartott második elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben tizenkettedikként, a szlovén Ansambel Žlindra & Kalamari Narodnozabavni rock című dala után, és a bolgár Miro Angel si ti című dala előtt. A szavazás során hatvanhét ponttal a kilencedik helyen végzett, így továbbjutott a döntőbe.
A május 29-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizedikként adták elő a fehérorosz 3+2 együttes Butterflies című dala után, és a görög Giorgos Alkaios & Friends OPA című dala előtt. A szavazás során huszonöt pontot szerzett, mely a huszonharmadik helyet érte a huszonöt fős mezőnyben, így az énekesnőnek nem sikerült megismételnie győzelmét.
A következő ír induló Jedward Lipstick című dala volt a 2011-es Eurovíziós Dalversenyen.
Források
- ↑ 2010-es ír nemzeti döntő Archiválva 2010. május 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, natfinals.50webs.com
- ↑ Információ a dalszerzőkről, diggiloo.net
Külső hivatkozások
- Dalszöveg
- YouTube videó: Az It's For You című dal előadása az oslói döntőben
Sablon:A 2010-es Eurovízió dalai |
---|
Döntő | 1. Satellite · 2. We Could Be The Same · 3. Playing with Fire · 4. In a Moment Like This · 5. Drip Drop · 6. Me and My Guitar · 7. Apricot Stone · 8. OPA! · 9. Shine · 10. Sweet People · 11. Lost and Forgotten · 12. Allez! Ola! Olé! · 13. Ovo je Balkan · 14. Milim · 15. Algo pequeñito (Something tiny) · 16. It’s All About You · 17. Thunder and Lightning · 18. Há dias assim · 19. Je ne sais quoi · 20. My Heart Is Yours · 21. Life Looks Better In Spring · 22. Run Away · 23. It’s For You · 24. Butterflies · 25. That Sounds Good to Me |
---|
Első elődöntő (nem továbbjutók) | 11. Työlki ellää · 12. My Dream · 13. Legenda · 14. Siren · 15. Jas ja imam silata · 16. Horehronie · 17. What For? |
---|
Második elődöntő (nem továbbjutók) | 11. This Is My Life · 12. Eastern European Funk · 13. Lako je sve · 14. Ik ben verliefd (Sha-la-lie) · 15. Angel Si Ti (You Are an Angel) · 16. Narodnozabavni rock · 17. Il pleut de l’or |
---|
Sablon:Írország az Eurovíziós Dalfesztiválokon |
---|
|
Dalok |
---|
- 1965: I'm Walking the Streets in the Rain
- 1966: Come Back to Stay
- 1967: If I Could Choose
- 1968: Chance of a Lifetime
- 1969: The Wages of Love
- 1970: All Kinds of Everything
- 1971: One Day Love
- 1972: Ceol an ghrá
- 1973: Do I Dream
- 1974: Cross Your Heart
- 1975: That's What Friends Are For
- 1976: When
- 1977: It's Nice to Be in Love Again
- 1978: Born To Sing
- 1979: Happy Man
- 1980: What’s Another Year?
- 1981: Horoscopes
- 1982: Here Today, Gone Tomorrow
- 1984: Terminal 3
- 1985: Wait Until The Weekend ComesMaria Christian
- 1986: You Can Count On Me
- 1987: Hold Me Now
- 1988: Take Him Home
- 1989: The Real Me
- 1990: Somewhere In Europe
- 1991: Could It Be That I'm In Love
- 1992: Why Me?
- 1993: In Your Eyes
- 1994: Rock ’n’ Roll Kids
- 1995: Dreamin'
- 1996: The Voice
- 1997: Mysterious Woman
- 1998: Is Always Over Now?
- 1999: When You Need Me
- 2000: Millennium of Love
- 2001: Without Your Love
- 2003: We've Got The World
- 2004: If My World Stopped Turning
- 2005: Love?
- 2006: Every Song Is a Cry for Love
- 2007: They Can't Stop The Spring
- 2008: Irelande douze pointe
- 2009: Et Cetera
- 2010: It’s For You
- 2011: Lipstick
- 2012: Waterline
- 2013: Only Love Survives
- 2014: Heartbeat
- 2015: Playing with Numbers
- 2016: Sunlight
- 2017: Dying to Try
- 2018: Together
- 2019: 22
2020: Story Of My Life - 2021: Maps
- 2022: That’s Rich
- 2023: We Are One
- 2024: Doomsday Blue
|
|
- Könnyűzenei portál
- Eurovízió portál