Kocsis Lajos |
Személyes adatok |
Születési dátum | 1947. június 17. |
Születési hely | Szeged, Magyarország |
Halálozási dátum | 2000. október 9. (53 évesen) |
Halálozási hely | Budapest, Magyarország |
Állampolgárság | magyar |
Magasság | 167 cm |
Testtömeg | 70 kg |
Becenév | Csikó |
Poszt | csatár, középpályás |
Junior klubok |
Időszak | Klub | 1958–1960 | Móravárosi Kinizsi | 1960–1964 | Szegedi VSE |
|
Felnőtt klubok1 |
|
Válogatottság |
|
Edzőség |
|
1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kocsis Lajos (Szeged, 1947. június 17.[1][2] – Budapest, 2000. október 9.) magyar olimpiai bajnok labdarúgó.
Pályafutása
Klubcsapatban
1959-ben kezdte a labdarúgást Szegeden, a Móravárosi Kinizsi csapatában, majd a Szegedi VSE-ben folytatta. 18 évesen Salgótarjánban mutatkozott be az első osztályban. Itt két idény alatt 45 alkalommal szerepelt a csapatban és 21 gólt szerzett. Erre figyelt fel a Honvéd és 1967-ben szerződtette. Két év múlva már a válogatottban is bemutatkozott. Hamar a közönség kedvence lett, ezrek jártak miatta meccsre. Negyven méteres átadásai is hajszálpontosak voltak, cselei kiszámíthatatlanok az ellenfél védői számára. Szabadrúgásai, pedig őrületbe kergették a kapusokat. Legemlékezetesebb szabadrúgását a skót Aberdeen kapusának lőtte. Szokása szerint jobbal a felső sarokba csavarta a labdát, a játékvezető közben a sorfalat igazította, és nem adta meg a gólt. A közönség tombolt mérgében, a skótok, pedig megtapsolták a bírót. Kocsis Lajoson kívül mindenki őrjöngött, ő azonban nyugodtan leállította a labdát, és újra becsavarta ugyan oda. A publikum ismét tombolt, de most már a boldogságtól. A skót kapus, pedig széttárt karral állt a gólvonalon. Kispesten 1977-ig összesen 263 bajnoki mérkőzésen játszott és 91 alkalommal volt eredményes. Ezután 1982-ig még a Gyulai VSE színeiben szerepelt és itt fejezte be az aktív sportpályafutását.
A válogatottban
A magyar válogatottban, 1969 és 1975 között 33 alkalommal szerepelt és 7 gólt szerzett. 1968-as mexikói olimpia bajnoka, 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmes. Az olimpia válogatottban 7 alkalommal szerepelt. 1972-ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje.
Edzőként
1976-ban TF edzői oklevelet, utána 1982-ben a Vendéglátóipari Főiskolán üzletvezetői képesítést szerzett. 1991-ben szívinfarktust kapott és nyugdíjazták, de rövid időre még elvállalta a BKV Előre és a Dunakeszi csapatának edzőségét.
Sikerei, díjai
- Olimpia
- aranyérem: 1968, Mexikóváros
- ezüstérem: 1972, München
- Európa-bajnokság
- Magyar bajnokság
- 2.: 1969, 1971–72, 1974–75
Statisztika
Mérkőzései a válogatottban
Magyarország |
# | Dátum | Helyszín | Hazai | Eredmény | Vendég | Kiírás | Gólok | Esemény |
| 1968. október 13. | Guadalajara, Estadio Jalisco (MEX) | Magyarország | 4 – 0 | Salvador | olimpiai C csoport | - | 54' |
| 1968. október 15. | Guadalajara, Estadio Jalisco (MEX) | Magyarország | 2 – 2 | Ghána | olimpiai C csoport | - | 46' |
| 1968. október 20. | Guadalajara, Estadio Jalisco (MEX) | Magyarország | 1 – 0 | Guatemala | olimpiai negyeddöntő | - | 60' |
| 1968. október 22. | Mexikóváros, Estadio Azteca (MEX) | Magyarország | 5 – 0 | Japán | olimpiai elődöntő | - | 56' |
1. | 1969. október 22. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 3 – 0 | Dánia | vb-selejtező | - | |
2. | 1969. november 5. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 4 – 0 | Írország | vb-selejtező | 1 | 68' 84' |
3. | 1969. december 3. | Marseille, Stade Vélodrome (FRA) | Csehszlovákia | 4 – 1 | Magyarország | vb-selejtező | 1 | 61' 90' (11-esből) |
4. | 1970. május 2. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 2 – 0 | Lengyelország | barátságos | - | |
5. | 1970. május 16. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 1 – 2 | Svédország | barátságos | - | |
6. | 1970. szeptember 9. | Nürnberg, Frankenstadion | NSZK | 3 – 1 | Magyarország | barátságos | - | |
7. | 1970. szeptember 27. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 1 – 1 | Ausztria | barátságos | - | 46' |
8. | 1970. október 7. | Oslo, Ullevaal Stadion | Norvégia | 1 – 3 | Magyarország | Eb-selejtező | - | |
9. | 1970. november 15. | Bázel, St. Jakob stadion | Svájc | 0 – 1 | Magyarország | barátságos | - | |
10. | 1971. április 4. | Bécs, Práter-stadion | Ausztria | 0 – 2 | Magyarország | barátságos | - | 46' |
11. | 1971. április 24. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 1 – 1 | Franciaország | Eb-selejtező | 1 | 69' (11-esből) |
12. | 1971. május 19. | Szófia, Levszki-stadion | Bulgária | 3 – 0 | Magyarország | Eb-selejtező | - | |
13. | 1972. április 29. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 1 – 1 | Románia | Eb-selejtező | - | 59' |
14. | 1972. május 6. | Budapest, Megyeri úti stadion | Magyarország | 3 – 0 | Málta | vb-selejtező | 1 | 29' 35' |
15. | 1972. május 14. | Bukarest | Románia | 2 – 2 | Magyarország | Eb-selejtező | 1 | 36' 68' |
16. | 1972. május 17. | Belgrád, JNA stadion (YUG) | Magyarország | 2 – 1 | Románia | Eb-selejtező | 1 | 26' |
17. | 1972. május 25. | Stockholm, Råsunda Stadion | Svédország | 0 – 0 | Magyarország | vb-selejtező | - | |
18. | 1972. június 14. | Brüsszel, Heysel Stadion (BEL) | Szovjetunió | 1 – 0 | Magyarország | Eb-elődöntő | - | 60' |
19. | 1972. augusztus 27. | Nürnberg, Frankenstadion (FRG) | Magyarország | 5 – 0 | Irán | olimpiai csoportkör | - | 74' |
| 1972. augusztus 29. | München, Olimpiai Stadion (FRG) | Magyarország | 2 – 2 | Brazília | olimpiai csoportkör | - | |
20. | 1972. augusztus 31. | Augsburg, Rosenaustadion (FRG) | Dánia | 0 – 2 | Magyarország | olimpiai csoportkör | - | 46' |
21. | 1972. szeptember 3. | Passau, Drei-Flüsse Stadion (FRG) | Magyarország | 2 – 0 | NDK | olimpiai középdöntő | - | 75' |
| 1972. szeptember 8. | Regensburg (FRG) | Magyarország | 2 – 0 | Mexikó | olimpiai középdöntő | - | 46' 53' |
22. | 1972. szeptember 10. | München, Olimpia Stadion (FRG) | Lengyelország | 2 – 1 | Magyarország | olimpiai döntő | - | 73' |
23. | 1972. október 15. | Bécs, Práter-stadion | Ausztria | 2 – 2 | Magyarország | vb-selejtező | 1 | 20' |
24. | 1973. április 29. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 2 – 2 | Ausztria | vb-selejtező | - | |
25. | 1973. május 16. | Karl-Marx-Stadt, Ernst Thälmann Stadion | NDK | 2 – 1 | Magyarország | barátságos | - | |
26. | 1973. június 13. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 3 – 3 | Svédország | vb-selejtező | - | 46' |
27. | 1973. szeptember 26. | Belgrád, JNA stadion | Jugoszlávia | 1 – 1 | Magyarország | barátságos | - | |
28. | 1973. október 13. | Koppenhága | Dánia | 2 – 2 | Magyarország | barátságos | - | |
29. | 1973. november 21. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 0 – 1 | NDK | barátságos | - | |
30. | 1975. március 26. | Párizs, Parc des Princes | Franciaország | 2 – 0 | Magyarország | barátságos | - | |
31. | 1975. április 2. | Bécs, Práter stadion | Ausztria | 0 – 0 | Magyarország | Eb-selejtező | - | |
32. | 1975. április 16. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 1 – 2 | Wales | Eb-selejtező | - | |
33. | 1975. szeptember 24. | Budapest, Népstadion | Magyarország | 2 – 1 | Ausztria | Eb-selejtező | - | |
| Összesen | | | 33 | mérkőzés | | 7 | gól |
Cikkek
- Szerették, majd elüldözték
- Kocsis Lajos
Irodalom
- Varga Béla: A kis karmester (Budapest, 1972)
- Bocsák Miklós: A Császár és utána a sötétség (Budapest, 1984)
- Torzó maradt a karmester pályafutása (25 év 25 labdarúgója) (Budapest, 2001)
Jegyzetek
- ↑ Futballsztár a Lehel piacon. Képes Újság, XVIII. évf. 39. sz. (1979. szeptember 24.) 27. o.
- ↑ A száz esztendő bajnokai. Nemzeti Sport, VI. évf. 342. sz. (1995. december 15.) 4. o.
Források
- Ki kicsoda a magyar sportéletben?: II. kötet (I–R). Szekszárd: Babits. 1995. 137. o. ISBN 963-495-011-6
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 1005. o. ISBN 963-547-414-8
- Rejtő László – Lukács László – Szepesi György: Felejthetetlen 90 percek. Budapest: Sportkiadó. 1977. ISBN 963-253-501-4
- Bocsák Miklós: Hogyan élnek olimpiai bajnokaink? (Budapest, 1998)
- Rózsaligeti László: Magyar olimpiai lexikon. Budapest: Datus. 2000. ISBN 963 00 5577 5
Sablon:1968-as magyar olimpiai keret Magyar keret – 1968. évi nyári olimpiai játékok - labdarúgás – olimpiai bajnok (3. cím) |
---|
| |
Sablon:Nemzeti válogatott keret Magyar keret – 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság – 4. helyezett |
---|
| |
Sablon:1972-es magyar olimpiai keret Magyar keret – 1972. évi nyári olimpiai játékok - labdarúgás – ezüstérmes |
---|
| |
Sablon:Olimpiai bajnok magyar labdarúgók |
---|
| | |
- Labdarúgásportál
- Olimpiaportál